5600 Békéscsaba, Dr. Becsey Oszkár u. 1.

Barabásné Samu Nikolett

Képi diagnosztikai asszisztens 

2011-ben érettségiztem, több pozitív példa hatására az egészségügy felé orientálódtam, így 2013. májusában általános egészségügyi asszisztensként végeztem a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban. Az iskola szellemisége és magas színvonalú szakmaisága nagyon meghatározó volt számomra, így természetesen az egészségügyi ágazatban kezdtem meg munkámat.

2013 júliusától a Békéscsabai Réthy Pál Kórház Radiológiai osztályán tevékenykedek. A kezdeti időszakban a hagyományos röntgen feltételezőben, átvilágítóban és ultrahangban dolgoztam.

2018 májusában végeztem el a Radiográfiai asszisztens képzést és így, képi diagnosztikai asszisztensként folytattam tevékenységemet.

2015-tól már a specialitásnak számító mammográfia vizsgálatok kivitelezésére is volt lehetőségem, ami szakmai kihívást jelentett és a mellrák elleni küzdelemben betöltött szerepe miatt külön öröm volt számomra. Ebben az időszakban már aktívan részt vettem a biopsziás beavatkozásokban is.

Úgy érzem, a legtöbb páciens, aki emlővizsgálatra érkezik, azt szeretné érezni, hogy a lehető legjobb kezekben van az egészsége. Ez érthető elvárás, hiszen amennyiben rosszindulatú elváltozást találnak nála, azt remélhetőleg még időben felfedezik, így a gyógyulása teljes lesz. Ebből kifolyólag az asszisztensek számára a radiológia területén ez az egyik legnagyobb kihívás, mivel teljes mértékben felelősek vagyunk minden páciensünk életéért, sok múlik azon, hogy értékelhető diagnosztikus felvételeket készítsünk. Minden egyes páciens egyedi, ezért egyedi bánásmódot is érdemel akár panaszmentes szűrés, akár emlővel kapcsolatos panasz vagy speciális kiegészítő felvételek készítése, vagy követés a vizsgálat célja. Munkám közben gyakran megfordul a fejemben, hogy az adott páciensnek az aznapra előjegyzett mammográfiai felvétele esetleg élete egyik legfontosabb vizsgálata. Épp ezért mindent meg kell tenni, hogy a mammográfiás vizsgálat a lehető legkellemesebb körülmények között történjen meg, ezzel tudjuk elérni, hogy eloszlassuk az emlővizsgálathoz gyakran kapcsolódó félelmeket.

A folyamatos tudásra való igény által motiválva, 2018-ban kezdtem el a radiológiai osztályon a CT vizsgálóban operátorként is tevékenykedni, ami új komplex ismeretanyag elsajátítását igényelte.

Nagy öröm számomra, hogy eddig megszerzett tudásommal és szakmai tapasztalatommal szakasszisztensként tagja lehetek az Oliva Med elkötelezett csapatának.