5600 Békéscsaba, Dr. Becsey Oszkár u. 1.

Egy élet, két csoda - Kiállítás

A 2020. január végig megrendezett fotokiállítás címe: Egy élet két csoda

A kiállítás legfontosabb üzenete: mellrák legyőzhető!

18 művészi fotót lehetett megtekinteni olyan hölgyekről akik átestek az emlőrákon.

A Mellrákinfó Egyesület által támogatott fotókiállításon 18 olyan, zömmel 40 év alatti nő mutatkozott be, akiknél a terhesség ideje alatt diagnosztizáltak emlőrákot - ma mégis boldog édesanyák. Akik vállalták a harcot a daganattal, most pedig azt vállalják, hogy saját példájukon keresztül erőt adjanak sorstársaiknak.

             

Akik hősök, hiszen ennek érdekében nem csak a gyermekeiket mutatják meg, hanem a testüket, sőt, akár a műtéti hegeiket is. Vannak köztük olyan anyukák is, akik az után vágtak bele a gyermekvállalásba, hogy korábban leküzdötték az emlőrákot, ám az öt éves gyógyulási periódus ideje alatt – az onkológussal és a szülészorvossal folyamatosan egyeztetve – abbahagyták a kiújulás veszélyét csökkentő hormontabletták szedését. Ezek az édesanyák óriási rizikót vállaltak azért, hogy gyermekük születhessen, és most a legboldogabb emberek a világon, akik fontosnak érzik, hogy megmutassák: a mellrák legyőzhető!

Csak egészséges legyen! – Az anyák nagy részét ez az egyetlen gondolat köti le, amikor dobogni kezd egy pici szív a testükben a várva várt, vagy épp meglepetésként kopogtató babavárás idején. És a baba egészségéért a nő mindent megtesz: egészségesen étkezik, vitaminokat szed, megpróbál fitt, és energikus maradni. Ám mi történik akkor, ha épp ez alatt az idő alatt az anya azzal szembesül, hogy a magzat szépen fejlődik, ám az ő teste egy daganatot is rejt – mégpedig a mellében? A mellrák ugyanis nem válogat: nincs tekintettel áldott állapotra, anyaságra, érzelmekre, élethelyzetekre.

A betegség egyre nagyobb arányban bukkan fel a negyvenes, sőt, harmincas éveikben járó – gyermekvállalási korban lévő – nőknél is. Szerencsére az orvostudománynak köszönhetően ma már a mellrák-diagnózist kapó, várandós anyák is jól gyógyíthatóak – a babák pedig szinte semmit nem érzékelnek a sugárkezelésből, kemoterápiából. Ám mellrák mellett anyává válni, gyermeket szülni, boldog családi életet élni csak az időben felismert, és időben megkezdett kezeléseknek köszönhetően lehet!

"A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény. Hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás. Hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik." (Muhammad Ali)

Ajánlás:

"Ajánlom mindenkinek, mert nagyon megható kiállítás, megérintette a lelkemet."

"Tiszteletre méltó, hogy a betegséggel küzdve is vállalták a fotózást! A műtét helye, a haj hiánya... Kontrasztként a gyönyörű gyerekek. Sok helyen be kellene mutatni a képeket, mert erőt adhatnak, azoknak, aki hasonló helyzetbe kerültek. Az Oliva Med munkatársai nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, körbevezettek."

 (Feketéné Dombi Ildikó)

A kiállításról: Mi is a kiállítás célja, üzenete?

A kiállítás legfontosabb üzenete: a mellrák legyőzhető!

A Mellrákinfó Egyesület fotókiállításán 18 olyan, zömmel 40 év alatti nő mutatkozik be, akiknél a terhesség ideje alatt diagnosztizáltak emlőrákot - ma mégis boldog édesanyák. Akik vállalták a harcot a daganattal, most pedig azt vállalják, hogy saját példájukon keresztül erőt adjanak sorstársaiknak. Akik hősök, hiszen ennek érdekében nem csak a gyermekeiket mutatják meg, hanem a testüket, sőt, akár a műtéti hegeiket is.

Vannak köztük olyan anyukák is, akik az után vágtak bele a gyermekvállalásba, hogy korábban leküzdötték az emlőrákot.

Mi kell ahhoz, hogy a mellrák mellett is boldog családi életet élhessünk, gyermeket vállaljunk?

A mellrák mellett anyává válni, gyermeket szülni, boldog családi életet élni csak az időben felismert, és időben megkezdett kezeléseknek köszönhetően lehet!

Miben tud segíteni az Oliva Med Magánklinika?

Korszerű emlődiagnosztika rendelésünkön egy modern mammográfiás berendezéssel, jó felbontású ultrahang készülékkel, évtizedes szakmai tapasztalattal történnek a vizsgálatok, a korai diagnózis, csak így lehetséges.

Másrészt egy új pszichoonkológiai rendelést egy csoportos terápiát is elindítottunk, hiszen tudjuk A daganatos megbetegedés nemcsak a test számára jelent óriási megterhelést, hanem a léleknek is.

A pszichológia a gyógyító orvosi tevékenységet kiegészítve, lélek, test, szellem, teljességében vizsgálja az embert, ezzel a komplexitással támogatja az orvosi tevékenységet, segíti a gyógyulási folyamatokat.

Az Oliva Med Magánklinkán pszichoonkológia rendelésünkön elsősorban kiscsoportos tréning keretei között segítünk, hogy a páciensek érzései és gondolatai is kitüntetett figyelmet kapjanak, mely nagymértékben javíthatja a gyógyulás esélyeit.

Nem választja szét a testet a lélektől: ha gyógyul a lélek, gyógyul a test is, mivel ilyenkor elindulnak az önhelyreállító folyamatok.

Szakpszichológusunkkal indított speciális rendelésünk segít, hogy megerősödjön   a páciensben a belső gyógyító erőt.

Bővebb információt mindkét lehetőségről honlapunkon talál. Engedje, hogy segítsünk!

Helyszín: Oliva Med Magánklinika

Címünk: 5600 Békéscsaba, Dr. Becsey Oszkár u. 1.