5600 Békéscsaba, Dr. Becsey Oszkár u. 1.

Nőgyógyászati onkológia

A nőgyógyászat területén kiemelt jelentőségű helyet foglal el az onkológia. Elsődleges feladatunk a megelőzés és a korrekt felvilágosítás.

A rendszeres szűrővizsgálatok, legyen az cytológia, emlőszűrés, ultrahang vizsgálat mind a segítségünkre vannak. A szűrések alkalmával a korai folyamatok felfedezése és kezelése csökkenti a késöbbi esetleges egyéb kezelések (műtét, onkológiai kezelés) alkalmazását. Egy diagnózis felállítása több lépcsős folyamat. Több információ együttes megléte szükséges hozzá. A rosszindulatú daganat diagnózis közlése nem egyszerű feladat, hiszen mindenki másként, de egyaránt nehezen dolgozza fel a lesúlytó tényeket. Hivatásunkhoz nemcsak orvosnak, de egyben pszichológusnak is lennünk kell, hiszen a megfelelő vezetésel és kommunikációval erősíthetjük a beteg pozitív hozzáállását, mely mint tudjuk “fél gyógyulást” eredményezhet.

Rendelésemen igyekszem komplex ellátás nyújtani. Ez a komplexitás magába foglalja a szűrést, az eredmények kiértékelését, az esetleges kezelés(-ek) megtervezését (Onkoteam), valamint a beteg követését is. A célom, a korai felismerés és az, hogy betegeim a kezelések segítségével olyan stádiumba kerüljenek, amikor már megterhelő kezelések nem szükségesek.

Orvosi tevékenységünket szabályokra épülő rendszerek (protokollok) szabályozzák, melyek hatékonyan segítenek a daganatos betegek ellátásában. Jelenlegi a mi szakmai nemzetközi rendszerek az NCCN és GOG. Mivel a gondozás és kezelés összetett, több szakma képviselőinek együttes munkájára van szükség esetenként.

Az Oliva Med Magánklinikán, rendelésemen Onkológiai konzultáció során a pácienseim eredményeit áttekintve célom, a lehető legmagasabb szintű ellátás felé orientálni a hozzám forduló betegeket.

Dr. Sztán János Szülész-nőgyógyász és nőgyógyászati daganatsebész szakorvos
Oliva Med Magánklinika +36709776004